KEZDŐLAP

  ÖNÉLETRAJZ

  BESZÉDEK

  MÉDIA

  TANULMÁNYOK

  AKTUALITÁSOK

  ORSZÁGGYŰLÉS
  LINKEK

  KAPCSOLAT

 

   

Mottó:

"Emelkedjünk tehát nemzetté újra, leljünk önmagunkra és az Úristen , ki Úr városától idáig elkisért, erőforrásunkká válik megint! Vagyis: cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi, jól bevált magyar erkölcsre: nyújtson valóban testvérkezet minden magyar minden magyarnak és az Úristen erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól, s így építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot.”

/ Wass Albert 1997. /

Kedves Érdeklődő!

Szeretettel üdvözlöm honlapomon. Remélem, Ön is úgy gondolja, hogy minden tisztességes magyar ember joga és kötelessége szót emelni, tiltakozni az olyan gazságokkal szemben ami hazánkat, nemzetünket éri, az utóbbi 20 évben sajnos naponta. Ráadásul a mi verejtékünkből, pénzünkből. Hihetelen, ami velünk, magyarokkal történt és történik. Népet, nemzetet úgy még nem aláztak, gyaláztak meg, mint minket, miközben saját állami vezetőink segítségével kifosztottak, kiraboltak, mindenünkből kiforgattak. Nem csak a felhalmozott nemzeti vagyon, de odalett magyarság tudatunk, történelmünkés kulturánk is. Sárba taposták önérzetünket, szemenköptek, megaláznak minden percben. Hol volt, hol van a magyar értelmiség, hol vannak a keresztény egyházak? Természetesen tisztelet a csekély számu kivételnek. Szeretnék honlapommal hozzájárulni ahhoz, hogy minél több ember tisztábban lásson, felfigyeljen összefüggésekre, felismerje a folyamatot és a szándékosságot, ami törvényszerüen vezetett mai /2009/helyzetünkhöz, szinte teljesen függetlenül a gazdasági világválságtól, ami csak gyorsított a következmények beálltában, de nem lehet helytartóink menlevele. Honlapom e mellett talán azt is érzékelteti, hogy milyen nehéz harc, mennyi csalődással járó küzdelem egy ilyen szándékosan szétrothasztott társadalomban igaz társakra lelni és ezért milyen nehéz mindennek, ami magyar és tisztességes az önszerveződés és összefogás. Ez utóbbi volt mindig a törekvésem, sajnos nem sok sikerrel. Kérem, írásaimban, gondolataimban ne a pártcimkéket nézze.Vegye észre, hogy mindig csak és kizárólag a magyar nemzeti érdekek vezéreltek és ezért mondanivalóm is ennek tükörképe.

Köszönöm, hogy megtisztel figyelmével!

 

Dsida Jenő: Tekintet nélkül

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

1928

 







Website and all contents © Copyright B.L. 2009, All rights reserved.